133/2. A hétlakatos táska — Éjszakai vizsgálódás a folyosón

Az új utas gyanakvóan felhorkant, majd félrehúzódott az ajtóból, de nem csukta be teljesen. A fülke belsejében, a kárpitozott ülés közepén egy vaskos, tölgyfából készült utazóláda pihent. A felületét nem kevesebb mint hét különálló, rézből öntött lakat zárta le, melyek láthatóan alaposan megterhelték a zsanérokat.
– Remélem, nem szándékoznak átkutatni a személyes holmimat – sziszegte az utas, miközben szorosan magára tekerte a szürke köpenyét. – A családunk évszázados csillagászati feljegyzéseit szállítom. Rendkívül törékeny, felbecsülhetetlen értékű papírok!
– Különös – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben fél lépéssel közelebb lépett, és szelíd kíváncsisággal szemügyre vette a sötét tölgyfát. – Még sosem láttam csillagászati pergameneket, amelyek ilyen mély nyomot hagynak a plüsskárpiton. Ha a gravitáció ilyen hatással van a kézirataira, uram, Ön alighanem felfedezett egy teljesen új bolygót.
Laurent kalauz közelebb hajolt, és óvatosan megkocogtatta a láda oldalát. A fa nem öblös, üreges hangot adott, hanem meglepően tömör, fémes tompa zördülést.
– És mondja, uram – kérdezte a kalauz halvány mosollyal –, a ritka csillagászati leletek rendes körülmények között is úgy ketyegnek, mint egy túlhúzott falióra?
A szürke köpenyes férfi arca egy pillanatra elfehéredett, s önkéntelenül a legfelső lakat kulcsa felé kapott.