130/6. A rézveretes táska titka — Zűrzavar Solignac előtt

A sötétkék kabátos utas arca épp olyan sápadttá vált, mint a folyosó falát díszítő tapéta. Két kézzel szorította magához a rézveretes táskát.
– Ez óriási félreértés! – méltatlankodott fojtott hangon. – Én csupán egy megbízást teljesítek! Egy úr a marville-i peronon fizetett előre, hogy ezt a csomagot sértetlenül juttassam el... nos, a kijelölt helyre.
– És a kijelölt hely véletlenül a hatos fülke magánszéfe volt? – tudakolta Monsieur Vaneau elnéző mosollyal. – Milyen figyelmes ez a névtelen úr. Ráadásul levendulával is megfűszerezte a megbízást, hogy a kellemetlen szagokat elnyomja.
Laurent kalauz óvatosan közelebb lépett, és megkocogtatta a táska rézveretét.
– Monsieur Vaneau, megnézzük, mi rejlik a táska mélyén?
– Helyeselhető gondolat, Laurent – bólintott a detektív. – Bár gyanítom, nem kalapgyári nyersanyagot találunk, hanem egy álkulcs-gyűjteményt.
Az utas kényszeredetten felnyögött, és kikattintotta a csatot. A rézveretes bőrtáska gyomrából valóban finom megmunkálású rézszerszámok bukkantak elő, egy összehajtott, viaszpecsétes levél kíséretében.
– Úgy tűnik – pillantott a papírra Vaneau –, a táskája nemcsak fecseg, de még levelezőpartnere is akad. S amíg Solignac felé robogunk, épp lesz időnk átfutni a megbízó utasításait.