130/5. A rézveretes táska — Szembesítés a folyosón

Émile Vaneau kilépett a 2-es fülkéből, majd megállt a keskeny folyosó szőnyegén. A szomszédos, 3-as fülke ajtajában a sötétkék kabátos utas ácsorgott, s láthatóan szorongatta a rézveretes bőrtáskáját.
– Úgy látom, Monsieur, a kíváncsiság szinte kiszorítja a levegőt a folyosóról – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával.
– Csak… a zajokat hallottam – szabadkozott a férfi, miközben próbálta a táskát a háta mögé rejteni. – Nem szokásom mások ügyeiben vájkálni.
– Milyen dicséretes erény – bólintott a fődetektív, majd a férfi táskájának sarkára mutatott, ahonnan sűrű, levendulaillatú viasz cseppent a futószőnyegre. – Bár a táskája láthatóan nem osztja az Ön diszkrécióját. Inkább fecsegő típus.
Laurent kalauz felvonta a szemöldökét, és közelebb lépett.
– Monsieur Vaneau, ez a viasz teljesen megegyezik a hatos fülke zárján talált nyommal!
– Valóban – válaszolt Vaneau, majd lassan előhúzta zsebéből régi ezüst zsebóráját. Egyetlen halk kattanással kinyitotta a fedelét, és hűvös nyugalommal a számlapra pillantott. – Pontosan hét perc múlva Solignac állomásra érkezünk. A helyi nyomozók rendkívül értékelni fogják ezt az illatos egybeesést.
– Ez képtelenség! – csapott le a táskájára az utas. – Csupán finomított viaszt szállítok a kalapgyáram számára!
– A hatos fülke zárja viszont ritkán igényli a kalapgyári kenőanyagot – felelte Vaneau. – Különösen nem egy álkulcs kíséretében.