129/5. A marville-i ékszerek titka — Érkezés Monteloup állomásra

A sárga selyemkalapos hölgy sápadtan hátrált egy lépést, miközben a fekete kalapos úr döbbenten bámult a rejtett rekesz felé.
– Uram, ön téved! – méltatlankodott a hölgy fojtott hangon. – Ezt a kalapdobozt egy ismeretlen úr cserélte el a folyosón!
– Egy ismeretlen úr, aki történetesen pontosan az ön fülkéjébe próbálta elrejteni a zsákmányt? – nyújtott át Émile Vaneau egy csillogó gyémántgyűrűt Laurent kalauznak. – Nem, Madame. A félrevezetés valóban meglehetősen szellemes volt. A 3-as fülke szivárgó rézveretes táskája csupán arra szolgált, hogy a gyanút a szomszédos utasra terelje, miközben az igazi zsákmány biztonságban pihent a kalap alatt.
A sötétkék kabátos utas szótlanul csóválta a fejét:
– De hát a ketyegés… megesküdtem volna, hogy veszélyben az életünk.
– A mechanikus dallam csupán a retesz véletlen kioldódása volt – felelte Vaneau száraz mosollyal. – Amikor a folyosói tülekedésben meglökték a dobozt, a rugós szerkezet elindult. A tolvaj veszte végül a saját óvintézkedése lett.
A hölgy még szóra nyitotta a száját, ám ekkor a vonatszerelvény csikorgó fékekkel lassítani kezdett. Poharak csörrentek a szomszédos fülkékben. Az ablakon túl feltűntek Monteloup állomás sárga lámpái, s a vonat lassan begördült a peron mellé.