129/2. A dobozból áradó feszültség — Csendes riadalom a folyosón

A folyosó faburkolatú falain keresztül még tisztábban szűrődött ki az elfojtott, ütemes ketyegés. Laurent kalauz elszántan nyúlt volna a 4-es fülke kilincse felé, ám a szomszédos ajtó hirtelen kinyílt.
Egy sötétkék kabátos, sápadt úr lépett ki a folyosóra, szorosan a nyomában egy fekete kalapos úriemberrel. Mindkettejük tekintetében nyílt rémület bujkált.
– Hallják ezt? – suttogta a sötétkék kabátos, miközben gyanakvóan méregette a zárt ajtót. – Ez egyértelműen pokolgép! Vagy valami veszedelmes szerkezet!
– Nyugalom, uraim – intett csendesen Vaneau, megszokott hűvös eleganciájával. – A pokolgépek ritkán árasztanak magukból ilyen tömény levendulaillatot. A levendula köztudottan nyugtató hatású, bár elismerem, ezen a vonalon inkább az ellenkezőjét éri el.
– Ön ezt tréfának veszi?! – sziszegte a fekete kalapos úr, és hátrált egy lépést. – Mi van, ha az a szerkezet felrobban?
– Akkor legalább rendkívül illatosak leszünk, uram – jegyezte meg a detektív. – Ám a szerkezeteknek szokásuk nyomot hagyni a tulajdonosuk viselkedésén is. Észrevette, kalauz úr, hogy a hölgy kalapdobozán nem volt semmilyen vasúti regisztrációs bárca?
Laurent meglepődve pillantott Vaneau-ra.
– Valóban… Lignyben szállt fel, de a csomagot végig magához szorította. De miért hozna valaki egy időzített szerkezetet úgy, hogy közben megpróbál ésrevétlen maradni?
A két ijedt utas egymásra nézett, miközben a ketyegés ritmusa hirtelen megváltozott: a korábbi egyenletes kattogást egy éles, fémes pengés váltotta fel a zárt ajtó mögött.