128/9. A kicserélt kulcs titka — Megérkezés Ligny állomásra

A vonatszerelvény rázkódása kísérte Émile Vaneau nyugodt szavait. Laurent kalauz a folyosó korlátjába kapaszkodott, miközben a sötétkék kabátos utas és a sötét szemüveges hölgy riadtan méregették egymást. A fekete kalapos úr bizakodva lépett közelebb.
– Mivel a finom tollazatú rézkulcs egy francia széfzárba való, a ládikó pedig a nyomdaipari mintadarabot rejtette – folytatta Vaneau kimért eleganciával –, a csere nem a vonaton történt. Önök a chantraine-i várótermi zűrzavarban felcserélték a táskákat. A ládából szivárgó mogyoróolaj-folt árulta el a turpisságot: egy széfkulcs sosem olajos, a nyomdakiszedő szerszámok ellenben igen. Önök nem áldozatok, hanem tettestársak, akik félreértették egymás jelzéseit.
A jelenlévők lélegzetvisszafojtva figyeltek. Amikor Vaneau épp kimondta volna a főszervező nevét…
…a szerelvény éles fékcsikorgással megállt. Az Intercontinental Express lassan begördült Ligny állomás peronjára. Az ajtók kinyíltak, s a peronról két helyi nyomozó lépett a fülkesorba. A felügyelő határozottan a sötétkék kabátos utas elé lépett:
– Letartóztatom Önt és társát a törvény nevében, ipari kémkedés és hamisítás vádjával.
– …ahogyan azt a félreértett kulcs is igazolta – fejezte be Vaneau mosolyogva.
A gyanúsítottakat elvezették. A kalauz megkönnyebbülten fellélegzett. Az állomáson új utas szállt fel: egy fiatal hölgy sárga selyemkalapban, aki egyetlen apró kalapdobozt cipelve nézett körbe gyanakvóan. A doboz mélyéről halk, szünet nélküli ketyegés hallatszott. Vaneau némán figyelte, ahogy a szerelvény megindult Valbonneau felé.