128/8. A félreértett kulcs — Éjszakai robogás Ligny felé

– Ha megbocsát, Madam – szólalt meg Émile Vaneau könnyed eleganciával, miközben fenséges nyugalommal a folyosó faborításának támaszkodott –, a táskájából kilógó rézkulcs szokatlanul finom tollazattal rendelkezik. Egy ilyen vaskos fadobozhoz sokkal inkább egy vaskos, kovácsolt vas reteszkulcs dukálna.
A sötét szemüveges hölgy önkéntelenül elrántotta a retiküljét, ám a sötétkék kabátos utas ekkor kíváncsian közelebb lépett a folyosó homályából.
– Úgy érti, uram, hogy a kulcs nem ehhez a ládikóhoz tartozik? – kérdezte a férfi hüledezve.
– Pontosan – bólintott Vaneau száraz mosollyal. – Ez a finom kidolgozású rézkulcs egy francia gyártmányú, duplatollú széfzárba való. Ebből arra kell következtetnem, hogy Ön nem a nyomdaipari mintadarabot védelmezi ennyire hevesen, hanem a saját széfjének tartalmát, amit a zűrzavarban sikerült összecserélnie a doboz valódi tulajdonosával.
Laurent kalauz értetlenül vakarta meg a sapkája szélét.
– De miért cserélne fel valaki egy rézpántos ládát egy széfkulcsért?
– Mert a tévedések néha meglepően kreatív forgatókönyvet írnak – felelte Vaneau. Ekkor elővette régi ezüst zsebóráját, kipattintotta a fedelét, s egy pillanatig némán nézte a finoman mozgó mutatókat. – Pontosan hat perc múlva Ligny állomásra érkezünk.
A hölgy tiltakozásra nyitotta a száját, ám a szerelvény ekkor élesen megcsikordult, ahogy a fékek megragadták a kerekeket.