128/5. A kicserélt szállítmány — Csikorgó fékek Chantraine előtt

A szürke köpenyes utas szája szélén kesernyés mosoly suhant át, de a tekintete feszülten ugrált a kalauz és Vaneau között.
– Ez abszurdum! A táska az enyém, a tartalmával együtt! – sziszegte, s hátrált egy lépést a fülke belseje felé.
– Birtokolni valamit és tulajdonosnak lenni két felette eltérő jogi kategória – igazította meg gomblyukában a virágot Émile Vaneau. – Különösen, ha a ketyegő szerkezet nem pokolgép, hanem egy finommechanikai nyomdahenger mintadarabja. S a mogyoróolaj? Nos, a valódi feltaláló azzal keni a precíziós csapágyakat, míg Ön, monsieur, feltehetően azt hitte, a tízóraija szivárgott át a bőrbélésen.
– De hát... ketyeg! – hördült fel a fekete kalapos úr a sötétkék kabátos mögül. – Ha nem bomba, akkor miért keltettünk ekkora riadalmat?
– Mert az ismeretlentől való félelem mindig sokkal zajosabb, mint a józan ész – jegyezte meg Vaneau nyájasan. – És mert ez a derék úriember szándékosan hagyta, hogy veszélyesnek véljék a csomagot. Így remélte, hogy senki sem meri majd átkutatni a holmiját.
Laurent kalauz szorosan a markába fogta a kalauzkulcsot.
– Tehát a tartalom nem az övé, Monsieur Vaneau?
– A táska az övé, valóban – bólintott a detektív. – Ám a benne lévő szabadalom a 6-os fülke utasáé, aki pillanatnyilag gyanútlanul alszik, abban a hiedelemben, hogy a saját táskájában a pizsamája lapul.
A vonat hirtelen megrándult, a kerekek sivítva csikorogtak a síneken: az Intercontinental Express megkezdte a lassítást Chantraine állomás első váltói előtt.