128/2. A folyosói zörej — Robogás Chantraine felé

Laurent kalauz összevont szemöldökkel lépett közelebb a 3-as fülke ajtajához, s óvatosan bekopogott a lakkozott fafelemre.
– Bocsánatot kérek a zavarásért, uram – mondta emelt hangon –, de minden rendben odabent? Baleset történt a műszerrel?
Az ajtó résnyire nyílt, s a szürke köpenyes utas feszült, izzadt arca bukkant elő. A háta mögött a rézveretes táska a pamlagon hevert, de a zárja melletti sárgaréz pánt alól sűrű, sötét olajcsík szivárgott a finom kárpitra.
– Semmi közük hozzá! – horkant fel a férfi, miközben igyekezett a testével takarni a foltot. – Csak… utántöltöttem a precíziós kenőanyagot. Munkában vagyok!
A szomszédos fülkéből leselkedő, fekete kalapos úr riadtan húzta vissza a fejét, s félőn suttogta a folyosóra:
– Uramatya, ez robbanni fog! Hallottam a fém sziszegését!
– A robbanás, kedves uram, ritkán jár ennyire makacs mogyoróolaj-illattal – szúrta be Vaneau szelíden, miközben egyetlen pillantással felmérte a rézveret szélén ragyogó friss karcolásokat. – Úgy tűnik, ez a szerkezet meglehetősen válogatós a táplálékát illetően.
A szürke köpenyes utas elvörösödött, majd dühösen rácsapta az ajtót a jelenlévőkre. Laurent mélyet sóhajtott, s lemondóan nézett a küszöb alatt csöpögő sötét folyadékra.
– Ez a szőnyeg Chantraine-ig már biztosan nem éli túl, Monsieur Vaneau.
– A szőnyeg miatt nem aggódnék, Laurent – válaszolt a detektív halk kuncogással. – A jó rejtélyek amúgy is szeretik, ha időnként megolajozzák őket.