127/5. A rejtett rekesz igazi titka — Érkezés Beaumont állomásra

Émile Vaneau elégedetten végignézett a 4-es fülke előterében egybegyűlteken.
– Mindenki azt hitte, a doboz üressége a lopás bizonyítéka – kezdte szelíden. – Valójában maga a doboz volt a félrevezetés. A fekete kalapos úr teátrálisan ügyelt rá, hogy minden szem a szelencére szegeződjön, miközben a valódi zsákmány végig nála maradt. A rugós aljzat csak arra szolgált,hogy a viasz elpattanjon, és kétséget kizáróan bűntényt kiáltsunk.
– Ez képtelenség! – méltatlankodott a fekete kalapos úr. – Miből gondolja?
– A viasz szagából, uram – felelte Vaneau száraz mosollyal. – A friss fenyőgyanta illata még most is érződik a gyertyájáról. A rejtett iratokat pedig...
Mielőtt befejezhette volna, a vonat éles fékcsikorgással lassítani kezdett. A hálókocsi lámpái meglendültek, s az Intercontinental Express lassan begördült Beaumont kivilágított peronja mellé.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s a helyi nyomozók léptek a folyosóra. A vezetőjük szúrós tekintettel mérte fel a társaságot, majd a fekete kalapos úr felé lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, iratlopás gyanújával!
– ...a kalapja bélésébe varrva lelik majd meg – fejezte be Vaneau nyugodtan a mondatát.
A gyanúsítottat elvezették. A peronon új utasok zaja támadt; egy szürke köpenyes, zaklatott férfi lépett a kocsiszínbe, túlságosan is görcsösen szorítva egy rézveretes táskát. Laurent kalauz elégedetten fellélegzett.
– Újabb sikeres ügy, monsieur Vaneau!
– A rejtélyek olyanok, mint a vonatok, Laurent – válaszolta Émile Vaneau, ahogy a szerelvény megindult Mireval felé. – Mindig jön a következő.