126/8. A csatolt alkatrész — Lansac-i végkifejlet

Émile Vaneau elővette a zsebéből a régi ezüst zsebóráját, kinyitotta, s halkan csettintett a fedelével.
– Pontosan két perc múlva Lansac állomásra érkezünk – mondta, és tekintetével végigmérte a fülkeajtóban álló sápadt utast. – És a helyi hatóságok kétségkívül roppantul érdeklődnek majd a hálókocsi dupla falába épített rejtett szerkezet iránt.
– Ön képtelenségeket beszél! – nyögte a sötétkék kabátos férfi, hátrálva egy lépést.
– Valóban? – mosolyodott el Vaneau szárazon. – Mindenki azt hitte, hogy a rézretesz a 4-es fülkéből tűnt el, ám az csupán elterelés volt. Ön valójában a 3-as fülkéből működtette az ikerszerkezetet, hogy észrevétlenül hozzáférjen az 5-ös fülkében elrejtett alkatrészhez. A finom sárgarézpor a jobb ingujján azonban menthetetlenül lebuktatta.
A sötétkék kabátos utas szája szóra nyílt, ám mielőtt tiltakozhatott volna, Vaneau intett:
– Így hát ön nem más, mint...
A vonat hirtelen nagyot fékezett. A kalauzfülkében poharak csörrentek, s a szerelvény csikorgó kerekekkel begördült a lansac-i peron mellé. Az ajtó kinyílt, s két helyi nyomozó lépett fel a lépcsőn.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, vasúti szerkezet megrongálása és tiltott alkatrész-eltulajdonítás ügyében! – jelentette ki a vezetőjük, s a gyanúsított csuklójára kattintotta a bilincset.
– ...a keresett tettes – fejezte be Vaneau nyugodtan a mondatot.
Laurent kalauz mélyen fellélegzett, miközben a letartóztatott utast elvezették. A peronon újak szálltak fel: egy sötét kalapos úr kapkodva lépett a kocsiba, kezében egy gyanúsan könnyű, lepecsételt fadobozzal.
Vaneau elmosolyodott. Az ajtók bezáródtak, s a vonat elindult Beaumont felé.