126/6. A csatolt ikerszerkezet — Feszült párbeszéd a hálókocsiban

A sötétkék kabátos utas tekintete a kis sárgaréz alkatrészre tapadt. Egy pillanatra megakadt a lélegzete, majd erőltetett közönnyel vállat vont.
– Kétlem, hogy ez az én rejtélyem lenne, uram. A zár egyszerűen elkopott. A vasúttársaság igazán fordíthatna több figyelmet a karbantartásra.
– A karbantartásra kétségkívül – bólintott nyájasan Vaneau. – Ugyanakkor rendkívül ritka, hogy egy rugós retesz magától csusszanjon ki az 5-ös fülke szerkezetéből, majd teljesen véletlenül épp az Ön kocsiajtójának illesztésénél akadjon el. Laurent, legyen kedves, tartsa ezt meg egy pillanatra.
A kalauz engedelmesen átvette az apró rézpöcköt, miközben gyanakvóan méregette a feszült utast.
– Bocsásson meg, fődetektív úr – szólalt meg a sötétkék kabátos, és félreérthetetlenül visszalépett a fülkéje küszöbén –, de ha nincs egyéb hivatalos teendőjük, szeretnék végre pihenni. Hosszú út áll előttem.
– Ó, a pihenés szent dolog – jegyezte meg Vaneau, s zsebéből lassan előhúzta a fényes ezüst zsebóráját. Egyetlen halk kattanással felpattintotta a fedelét, és hűvös nyugalommal tekintett a mutatókra. – Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy pontosan tizenkét perc múlva Lansac állomásra érkezünk, ahol a helyi nyomozók már alighanem éber figyelemmel várják a szerelvényt.
Az utas arca megrándult.
– Lansac? Ott a vonat nem is áll meg!
– Általában valóban nem – felelte Vaneau száraz mosollyal, miközben visszacsúsztatta az órát a mellényzsebébe. – Ám a hiányzó alkatrészeknek néha megvan az a kedvező tulajdonságuk, hogy még a menetrendet is képesek átírni.