126/5. A hiányzó alkatrész nyoma — Éjszakai puhatolózás Montbard előtt

Laurent széles léptekkel követte a fődetektívet a folyosó szőnyegén, miközben gyanakvóan méregette a szomszédos fülkék csukott ajtóit.
– Ha jól értem, Monsieur Vaneau, a szürke köpenyes úr csak elterelés volt, és a valódi szerkezet még mindig itt van a kocsin?
– A megtévesztés művészete, Laurent, ritkán igényel bonyolultabb eszközöket, mint egy jókor felmutatott üres rézhenger – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben ujjaival a tenyerében lévő apró, rugós sárgaréz alkatrészt forgatta. – Ám a finom mechanizmusoknak van egy elkerülhetetlen tulajdonságuk: hiányzó alkatrésszel nem működnek tökéletesen.
A detektív megtorpant a 3-as fülke előtt, ahonnan fojtott, kétségbeesett nesz, majd egy halk fémkoppanás hallatszott.
– Valaki úgy tűnik, éppen az imént vette észre, hogy a szerkezete nem akad be – suttogta Laurent, s óvatosan a kilincs felé nyúlt.
Vaneau könnyed intéssel állította meg a kalauzt.
– Türelem, mon cher. Nem illik megzavarni egy úriembert, amikor a saját figyelmetlenségével viaskodik.
Abban a pillanatban a 3-as fülke ajtaja hirtelen kivágódott. A sötétkék kabátos utas lépett ki a folyosóra, szemei zaklatottan villogtak, ingujja kissé gyűrött volt.
– Kalauz! – csattant fel a férfi, próbálva leplezni feszültségét. – Rendkívül huzatos ez a fülke, a zár mintha önálló életet élne! Nem lehet rendesen bezárni!
Vaneau száraz, megnyerő mosollyal lépett egyet előre, s tenyerén felmutatta a csillogó rézpöcköt.
– Milyen különös egybeesés, uram. Ez az apróság éppen a zárómechanizmusok lelkét képezi. Nem gondolja, hogy a huzatot inkább egy hiányzó alkatrész okozza?