126/2. Az 5-ös fülke titka — Száguldás Valençay felé

Laurent kalauz azonnal a folyosó falán lévő kulcstartó felé nyúlt, tekintetében a rutinos vasutas határozottságával.
– Úgy tűnik, a fülkének saját véleménye van a diplomáciai mentességről – jegyezte meg Vaneau elgondolkodva, majd egyetlen finom lépéssel közelebb lépett a zárva hitt ajtóhoz. – Vagy esetleg a titkos küldemény ikertestvére próbál épp áttörni a faburkolaton?
A szürke köpenyes férfi görcsösen szorította magához a rézhenget, s megpróbált Laurent és a zár közé állni.
– Nincs ott senki! – tiltakozott csukló hangon. – Csupán egy rosszul rögzített poggyász dőlt el a szellőző légáramlatától!
– A légáramlatok mifelénk ritkán használják a zárszerkezeteket – felelte a fődetektív szelíd mosollyal. – Bár elismerem, a huzat néha meglepően udvarias tud lenni ezen a vonalon. Laurent, legyen szíves, nyissa ki.
A kalauz beillesztette a mesterkulcsot, a zár halkan kattant, s az 5-ös fülke ajtaja lassan feltárult. A sötét helyiségben a folyosó lámpafénye egy felfordult bőröndöt világított meg, amelynek nyitott fedeléből egy megszólalásig hasonló, félkész sárgaréz szerkezet kandikált ki a szőnyegre.
A szürke köpenyes utas lehunyta a szemét, mintha a látvány ettől törlődne.
– Milyen elragadó kollekció – mondta Vaneau halk, száraz humorral. – Úgy látszik, a diplomácia ma este párban jár.
– Ez... ez nem az enyém! – fakadt ki a férfi védekezően.
– Természetesen nem – bólintott a detektív. – Az öné még mindig a karjában pihen, s mint tudjuk, a viasz langyos rajta. Az igazi kérdés csupán az, hogy a vonaton tartózkodó másik futár vajon miért részesítette előnyben a puszta padlót a kényelmes üléssel szemben.