125/4. A csikorgó fékek — Megérkezés Saint-Fargeau állomásra

– Uram, maga teljesen megőrült! – csattant fel a 3-as fülke utasa, miközben igyekezett a háta mögé rejteni a sárgaréz kulcsot. – Nincs joga vádaskodni!
– Vádaskodni a tapasztalatlanok szoktak – felelte Vaneau szelíd elnézéssel. – Én csupán összefoglalom a tényeket. Ön Mirevalban zsarolással kényszerítette a kisasszonyt a doboz átvitelére, mivel az ön arca túlságosan ismert a hatóságok előtt. A levendulaolaj tömény párája pedig remekül elfedte a fémreszelék szagát, miközben az út során formára igazította a pótkulcsot.
Laurent kalauz értetlenül hunyorgott.
– De miért éppen a vonaton?
– Mert Saint-Fargeau előtt akarta meglépni a doboz tartalmát – magyarázta a detektív –, a mirevali bank hamisított értékpapírjait, a kisasszonyra hagyva a lezárt, de üres fadobozt.
– Ez képtelenség! – kiáltotta a férfi, s már az ablak kilincse felé kapott.
Ebben a pillanatban az Intercontinental Express akkorát fékezett, hogy a folyosó fali lámpásai élesen megcsördültek. A fékek sikoltozása közepette a szerelvény lassan megállt a kivilágított Saint-Fargeau állomáson.
Az ajtók sziszegve kinyíltak, s két helyi nyomozó lépett a folyosóra. A vezetőjük határozott léptekkel a 3-as fülke utasához lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a mirevali értékpapír-csalás ügyében!
Amikor a bilincs kattant, Vaneau igazított egyet a mandzsettáján:
– Ahogy sejtem, a rendőrség sem kedveli a késéseket.
A letartóztatottat elvezették. A szerelvény hamarosan újra megindult az éjszakában. Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott, amikor a szomszédos kocsi felől egy szürke köpenyes úr lépett be, aki egy különösen nehéz, lepecsételt rézhengerrel a hóna alatt keresett fülkét.
Vaneau csak figyelte az új utast, majd visszalépett saját birodalmába. A vonat száguldott tovább Valençay felé.