124/2. A rejtett mechanizmus — Éjszakai puhatolózás Mireval felé

– Mielőtt még nekilátna a szomszédos fülke ajtajának feltöréséhez, Laurent, engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét egy apróságra – szólalt meg Vaneau, és kinyújtott mutatóujjával a folyosó futószőnyegére mutatott.
A kalauz lepillantott. A sötétvörös gyapjún apró, fénylő sárgaréz forgács csillogott, pontosan ott, ahol a zaklatott utas az imént megbillent.
– Egy családi ereklye, amely fémtörmeléket hullat? – vonta fel a szemöldökét Laurent. – Esetleg a nagypapa zsebórája esett szét a belsejében?
– Inkább egy olyan szerkezet, amelyet nemrégiben alakítottak át – felelte a detektív csendesen. – A faragás burkolata friss lakkillatot árasztott, míg a bot gombja meglepően hideg volt. Egy üreges sárgaréz hüvely, keményfával álcázva.
– Gondolja, hogy csempész? – halkította le a hangját a kalauz, miközben gyanakvóan pillantott a 3-as fülke zárt ajtajára. – Értesítsem a szerelvény parancsnokát?
– A kapkodás ritkán tesz jót a finom mechanikának, Laurent – mosolyodott el halványan Vaneau. – Mirevalig még van elég időnk kideríteni, miért szállítja az úriember a saját sétapálcájában egy precíziós műhely tartalmát.
– És hogyan szándékozik kiszedni belőle az igazságot, Monsieur Vaneau? Kopogtassunk be egy tálca meleg teával?
– A tea mindig kiváló ürügy – bólintott a detektív. – Különösen, ha a csészealj alá véletlenül becsúszik egy mágnes.