123/3. A hamisított pecsét — Éjszakai puhatolózás Auberoche előtt

Laurent csodálkozva meredt a 6-os fülke zárva maradt ajtajára, majd halkan megszagolta a levegőt.
– Monsieur Vaneau... nem érzi ezt a csípős, gyantás szagot? Olyan, mintha valaki melegítené azt a piros pecsétviaszt. Ugye nem akarja felgyújtani a hálókocsit?
– A tüzet ritkán gyújtják meg kifejezetten azért, hogy elrejtsenek egy üres dobozt, Laurent – felelte Vaneau, miközben lassú léptekkel közelebb sétált a kabinhoz. – Bár az amatőrök hajlamosak a legegyszerűbb megoldásokhoz nyúlni, ha megijednek.
A fülke ajtajának alján, a küszöb keskeny résén át halvány fénysugár szűrődött ki, s vele együtt egy ütemes, halk kaparászás zaja szivárgott a folyosóra. Olyan volt, mintha valaki egy finom késsel próbálna lekaparni valamit egy kemény bőrfelületről.
– Talán megbánta a pecsételést? – suttogta a kalauz, és gyanakvón felvonta a szemöldökét. – Vagy most jött rá, hogy benne felejtett valamit?
– Vagy épp ellenkezőleg – javította ki halkan a detektív. – Ráébredt, hogy a pecsét színe elárulja a küldemény származási helyét. A piros viasz, amelyet Varlange-ban használnak a postaállomáson, jellegzetesen szegfűszeg illatú. Ez a szag azonban sokkal inkább gyantás, olcsó kompozíció.
Laurent tanácstalanul vakarta meg a fülét.
– Tehát a bőrönd nem is Varlange-ból való, csak ott tettek rá új pántokat?
– Pontosan – mosolyodott el Vaneau. – És a mi zaklatott barátunk most döbbent rá, hogy a hamisítvány sokkal többet árul el róla, mint a meztelen igazság.