123/1. A lepecsételt bőrönd — Éjszakai indulás Varlange után

A Varlange állomás lámpáinak sárgás fénye lassan elmosódott az éjszakai eső áztatta ablaküvegen. Az Intercontinental Express ritmikus kattogással gyorsított fel a sötétben, maga mögött hagyva a gőzben úszó peront és a helyi nyomozók által elvezetett csalót.
Laurent, a kalauz, mély sóhaj kíséretében helyezett el egy gőzölgő teáscsészét Monsieur Vaneau kisasztalára.
– Megvallom, Monsieur Vaneau, egy pillanatra azt hittem, a mágneses szerkezet felrobban – jegyezte meg Laurent, miközben a tálcáját a karja alá csapta. – Az ilyen kifinomult álcák mindig nyugtalanítják az embert.
– A szerkezetek ritkán okoznak meglepetést, Laurent – felelte Émile Vaneau, s egy csipetnyi cukrot ejtett a teájába. – Az emberi kapzsiság ellenben meglehetősen kiszámítható. És többnyire sokkal hangosabb is.
A folyosón ekkor csikorgó léptek zaja hallatszott. A Varlange-ban felszállt mogorva úriember haladt el a 4-es fülke előtt, sötét köpenyébe burkolózva. Mindkét kezével görcsösen szorította magához a vörös viaszpecsétekkel lezárt bőröndöt, ám a mozdulatain látszott, hogy a csomag szinte súlytalan. Ahogy a fülkeajtó szélének koccant, a bőrönd belsejéből nem fémes tárgyak csörrenése, hanem meglepően száraz, selymes zizegés hallatszott.
– Érdekes szállítmány – jegyezte meg Laurent halkan. – A megerősített sarkú táskákat általában nehéz értékek szállítására használják.
– Kivéve, ha a tulajdonosuk nem a tartalmát, hanem annak hiányát próbálja álcázni – felelte száraz mosollyal Vaneau. – Úgy tűnik, az éjszaka tartogat még meglepetéseket.