122/9. A belső retesz — Közeledve Varlange felé

Émile Vaneau finom mozdulattal végighúzta az ujját a doboz peremén, pontosan ott, ahol a sárgaréz csat rásimult a nemez bélésre. A halk kattogás egy pillanatra megtorpant, majd még sebesebb ritmusban indult újra, mintha a keménypapír alá zárt szerkezet megelégelte volna a várakozást.
– A szerkezet nem saját jószántából kelt életre – mutatott rá Vaneau, miközben Laurent felé bicentett, aki óvatosan két lépéssel hátrébb húzódott a gőzölgő teástálcával. – Amikor Ön Saint-Mireux-ben lezárta a csatot, a belső rögzítőpecek elmozdult. Nem robbanószerkezetről van szó, fiam, hanem egy rendkívül szellemes mágneses indítóról.
– Ön szerint szándékosan indították be? – sápadt el a fiatal utas, és ijedten kapott a kabátja hajtókájához. – De hát a prototípus így lemerül, mire odaérek!
– Pontosan ez a terv – mosolyodott el a fődetektív csendesen. – Aki a dobozt Önnek átadta, nem megrongálni akarta a szabályozóorsót, hanem elérni, hogy Varlange-ban használhatatlannak tűnjön. Így az árverési értéke a töredékére zuhan.
Émile Vaneau ekkor lassan a mellényzsebéhez nyúlt, és elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy rövid pillanatig némán figyelte a halk ketyegéssel járó mutatókat. Majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan tizenkét perc múlva Varlange állomásra érkezünk. És a peronon várakozó vevőjelölt nagyon meg fog lepődni, amikor meglátja, ki kapja vissza a felhúzókulcsot.