122/5. A kettős prototípus — Feszült percek Saint-Mireux előtt

– Tehát egyikük sem tolvaj, és mindketten azok – jegyezte meg Vaneau könnyedén, miközben végigsimított a felcserélt bőrmappa sarkán. – Ön, kisasszony, a mechanikus szelepet szállította, a szürke köpenyes úr pedig a vezérlőmű rajzait. A felcserélt mappa nem baleset volt, hanem egy igen sután kivitelezett álca.
A szürke köpenyes férfi idegesen nyelt egyet.
– Nem adhattam át a rajzokat a műhelytüzet követően egyetlen táskában! – vágott közbe fojtott hangon. – Ha a konkurens cég megbízottai kiderítik...
– Akkor legfeljebb meglepődtek volna a kották láttán – fordult felé a detektív. – Csakhogy Önök ketten annyira bíztak a konspirációban, hogy egymást sem ismerték fel a peronon. Így a kisasszony a kottákat vitte el az Ön mappájában, míg Ön a tervrajzokkal a zsebében bolyongott a folyosón, azt híve, hogy a hegedűtokos hölgy egy idegen ágens.
A fiatal nő vállai kissé megereszkedtek, a lepecsételt tokot óvatosan maga mellé engedte.
– Honnan tudta? – suttogta meglepetten.
– A gépészeti olaj szaga igen árulkodó, kisasszony – válaszolta Vaneau. – Különösen, ha a tok csatjain ugyanaz a sárgarézpor díszeleg, mint a társa ujjbegyein. Egy igazi Stradivari legfeljebb gyantaillatot árasztana, nem sűrített gőzt.
Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben a szerelvény rázkódása érezhetően lelassult, s az éjszakai sínek csikorgása jelezte: a vonat lassan befut Saint-Mireux állomásra.