122/2. A felcserélt bőrmappa — Éjszakai út Saint-Mireux felé

Laurent fellélegzett, de a kíváncsisága nem hagyta nyugodni.
– Monsieur Vaneau, ha abban a hegedűtokban nem Stradivarius lapul, hanem valami lényegesen nehezebb, nem kéne azonnal közbelépnünk?
– A türelem, kedves Laurent, nem csupán erény, hanem a kényelmes utazás záloga is – felelte Émile Vaneau, miközben elegánsan meglazította a gallérját. – A túl gyors következtetések ritkán szülnek kellemes társalgást. Különösen, ha a szomszéd fülke lakója már amúgy is feszült.
Ekkor a folyosó homályából egy szürke köpenyes utas bukkant elő. Léptei kapkodóak voltak, tekintete riadtan ugrált a fal mahagóni intarziáin. Kezében egy vaskos, némileg megviselt bőrmappát szorongatott.
– Elnézést, uraim! – zihálta a jövevény, miután majdnem átesett Laurent lábán. – Nem látták a fiatal hölgyet? Attól tartok, a nagy sietségben felcseréltük az iratgyűjtőinket a folyosón!
– A félreértések éjszakája ez, uram – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – De nyugtasson meg: Ön mindig ilyen kétségbeesetten ragaszkodik mások papírjaihoz, vagy a köpenyén maradt sárgarézpor teszi ilyen feszültté?
A férfi elfehéredett, s önkéntelenül a saját ingujjára pillantott.
– Mi… milyen porról beszél? Ez hallatlan gyanúsítás!
– Valóban az – bicentett a detektív. – Saint-Mireux-ig még van néhány éjszakai kanyarulatunk, hogy tisztázzuk a kották és a fémalkatrészek különös viszonyát.