121/8. A friss sárgarézpor — Nyomozás Saint-Julien felé

Vaneau finoman kifeszítette a nehéz, fekete bőrmappa rézcsatját. A belső rekeszből nem kék borítójú családi dokumentumok, hanem alaposan megsárgult, finom fémöntészeti raszterrajzok kerültek elő.
– Ó, úgy tűnik, a nagybátyja jogi hagyatéka hirtelen ipari szabadalommá lépett elő – jegyezte meg Vaneau, s hüvelykujjával óvatosan végigsimított az egyik lap szélén. – Ráadásul a papír sarkán még friss az a tintafolt, amely a szomszédos kabin lakójának jobb mutatóujján is ott virít.
– A szürke köpenyes úréra gondol? – kérdezte Laurent, miközben gyanakvóan lesett ki a folyosóra. – Ő csak az előző megállóban szállt fel, és váltig állította, hogy a poggyászához senki sem nyúlt.
– Az emberi állítások rendkívül törékeny szerkezetek, kedves Laurent – lépett ki a hetes fülkéből Vaneau, szépen összehajtott zsebkendőjét az ujjai között forgatva. – Különösen akkor, ha a köpeny szegélyén sárgarézpor csillog, pontosan olyan, mint amilyen a zár belső nyelvének reszelésekor keletkezik.
A szürke köpenyes utas ekkor lépett ki a folyosó homályából, feszülten markolva gyanúsan könnyű táskáját. Mikor megpillantotta Vaneau-t, tétován hátrálni próbált, ám Laurent ösztönösen elállta a keskeny átjárót.
– Maga talán engem gyanúsít ezzel a zűrzavarral? – horkant fel az új utas elszoruló hangon.
– Egyelőre csak azt valószínűsítem, hogy a nehéz iratok jobban tetszettek Önnek, mint a saját üres táskája – felelte Vaneau száraz, megnyugtató mosollyal. – De Saint-Julien állomásig még van kilenc percünk, hogy tisztázzuk a cserebere okát.