121/6. A pehelykönnyű táska — Száguldás Valcourt felé

Laurent kalauz készséggel sietett a hölgy segítségére, ám amikor átvette a bőrtáskát, a lendülettől majdnem elveszítette az egyensúlyát. A kiterjedt poggyász meglepően súlytalannak bizonyult.
– Ó, elnézést – hebegte a fiatal utas, és zaklatottan simította meg szürke köpenyének gallérját. – A hetes fülkét kaptam... Bár attól tartok, óriási tévedés történt. Valaki más táskáját hoztam el a kapkodásban az ollainville-i peronról.
– A tévedések a vasúton figyelemreméltó sebességgel haladnak, mademoiselle – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben elmélyülten tanulmányozta a hölgy finom selyemkesztyűjét. – Különösen, ha a csat környékén még meg sem száradt a friss tuskinta, s a táska tartalma láthatóan több levegőt őriz, mint vagyont.
– Tinta? – kapta hátra a kezét az új utas, s feszülten próbálta elrejteni a sötét foltot a köpenye ráncaiba. – Én csak... egy fontos dokumentumot kerestem. A nagybátyám vár Valcourt-ban, és szigorúan meghagyta, hogy az iratot senki más nem láthatja.
– Nos, a jó hír az, hogy a táska üressége tökéletesen szavatolja a titoktartást – felelte Vaneau száraz eleganciával. – A rossz hír viszont az, hogy a nagybátyja vélhetően jobban örült volna magának a levélnek. Laurent, legyen kedves, nyissa ki a hetes kabint. Úgy sejtem, a keresett iratgyűjtő nem veszett el, csupán helyet cserélt valakivel.