121/4. A kiszabadult rugó titka — Megérkezés Ollainville állomásra

A sziszegő fékek hangja jelezte, hogy az Intercontinental Express elért a várt kanyarulathoz, és lassan begördült Ollainville fafödémes állomására. Laurent kalauz megkönnyebbülten, bár még mindig megfeszült inggombbal nyitotta ki a hálókocsi külső ajtaját.
Két helyi nyomozó lépett a folyosóra, ám amikor megpillantották a földön heverő rézspirált és a résnyire nyílt ládát, azonnal megtorpantak.
– Vissza! Ez egy pokoli gép lehet! – sziszegte a vezetőjük megszeppenve, miközben gyanakodva a falhoz lapult.
– A pokoli gépek ritkán használják a finommechanikai órásmesterek sárgarézporát, uraim – jegyezte meg Émile Vaneau elnéző mosollyal. – És ami még fontosabb: a rugó már kiugrott. A veszély elmúlt, a rejtély pedig éppen most vált rendkívül egyszerűvé.
A sötétkék kabátos utas halálsápadtan próbált a fülkéje mélyére húzódni.
– Én csak egy egyszerű órajavító vagyok! – kiáltotta. – A doboz nem az enyém!
– Valóban? – fordult felé Vaneau. – Akkor bizonyára a szürke köpenyes úr kabátján lévő rézreszelék is csak véletlen egybeesés. Mindketten ugyanannak a zárfúró szerkezetnek a darabjait próbálták átszállítani. Az egyiküknél volt a rugó, a másikuknál a csapágy.
– Ön ezt honnan... – dadogta a szürke köpenyes.
– A tények néha meglepően fecsegők – válaszolta Vaneau. – Különösen, ha egy feszített acélrugó igazítja el őket.
A helyi nyomozók még mindig tartózkodóan, de megkönnyebbülten kattintották a bilincset a két meglepett utas csuklójára, majd sietősen levezették őket a peronra.