120/3. A rejtett fogaskerék — Átkötés Grandpré felé

A szalonkocsi üvegajtaján túl a szürke köpenyes utas egy sarokasztalnál ült. Az itallapot maga elé tartotta, de tekintete a folyosóra nyíló kétszárnyú ajtóra szegeződött. Laurent és Vaneau lassú, kimért léptekkel közeledtek.
– Ne siessünk, drága Laurent-om – jegyezte meg Vaneau halk, derűs hangon. – A kapkodás elriasztja a finommechanikát, a sárgaréz pedig különösen érzékeny a hirtelen mozdulatokra.
Az utas asztala felől finom, ütemes fémcsikorgás hallatszott. A férfi a sétapálcáját a combjai közé szorítva tartotta az ablak alatti árnyékban, miközben a tenyerével láthatóan forgatott valamit a csontnyél tövében. Reszelék hullott a szőnyegre, apró sárga pöttyöket hagyva a sötétkék plüssön.
– Monsieur Vaneau! – suttogta a kalauz elhűlve. – Ő… ő az asztal alatt szerel valamit!
– Úgy tűnik, a torkát kaparó por nem az ásványvíztől fog elmúlni – válaszolta Vaneau, s megállt az asztal mellett. – Jó estét kívánok újra. Ugye nem zavarjuk a precíziós munkáját?
A szürke köpenyes férfi riadtan rándult meg. A pálca kicsúszott a kezéből, s a padlón koppanva szétnyílt a csontnyél retesze. Egy apró, fogazott rézhenger gurult ki belőle egyenesen Vaneau cipője elé.
– Ez… ez csupán egy ártalmatlan óraalkatrész! – sziszegte az utas, s a homlokát törölgette. – Maguknak semmi joguk beleszólni a magánügyeimbe!
– Valóban – bólintott Vaneau udvariasan, majd hajlékonyságát meghazudtolva lehajolt a rézhengerért. – De egy olyan óraalkatrész, amely pontosan illik a VIP hálókocsi zárjába, már nem teljesen magánügy. Inkább közös menetrend.