119/4. A táncoló óraszerkezet — Kételkedő szembesítés

– Egy óraszerkezet, amely láthatóan elhagyni kívánja a saját vázát, kétségkívül a modern technika legújabb csodája – jegyezte meg Vaneau halkan, miközben tekintetét a vasláda apró, díszesnek tűnő furataira szegezte. – Bár, ha jobban megfigyelem az oldalán futó finom véseteket, azok meglepően jó szellőzést biztosítanak egy amúgy meglehetősen levegőtlen fémdoboznak.
A sötétkék kabátos utas mélyebbre húzta zöld kalapját, s görcsösen megszorította a pántot a csuklóján.
– A finommechanika igényel némi légcserét, uram! A hőtágulás... a belső súrlódás megelőzése miatt – magyarázta kapkodva.
– Természetesen – bólintott a nyugalmazott detektív derűsen. – És a belső súrlódás határozottan magyarázatot ad arra is, miért tűnik a láda pehelykönnyűnek, mintha a benne rejlő szerkezet felfelé törekedne. Laurent barátom, ön próbálta már felemelni ezt a technikai bravúrt?
Laurent kalauz közelebb lépett, s óvatosan megkocogtatta a rézlakatot.
– Amikor a gyanúsított felszállt, a tartalom könnyebbnek tűnt egy üres kalapdoboznál, Monsieur Vaneau. Ennek ellenére az úr úgy öleli, mintha legalábbis tiszta ólommal lenne tele.
– Mert felbecsülhetetlen az értéke! – háborodott fel az utas, de a hangja megbicsaklott, amint a láda belsejéből újabb ütemes, tompa kopogás rázta meg a fémet. – Ne merészeljék hozzáérni! A legkisebb rázkódás is tönkreteheti a kényes szerkezetet.
– Azt hiszem, az a kényes szerkezet már odabent is türelmetlenkedik – jegyezte meg Vaneau szelíden. – Különösen, mivel Auberoche állomása alig néhány percre van tőlünk, és a helyi hatóságok rendkívül kevéssé nyitottak az ugrándozó vasládák költészetére. Nem gondolja, hogy célszerűbb lenne tisztázni a helyzetet, mielőtt a fékek csikordulni kezdenek?