118/10. A ketyegő stanca titka — Megérkezés Marville állomásra

Vaneau a szalonkocsi felé intett Laurent-nak, ahol a megszeppent helyi nyomozók feszülten várakoztak. A sötétkék kabátos utas sápadtan lépett ki a négyes fülkéből.
A fődetektív ekkor kényelmesen elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, egy pillanatig nézte a ketyegő számlapot, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan három perc múlva Marville állomására érkezünk.
– Uram! A dobozban pokoli szerkezet van? – kérdezte az egyik nyomozó szorongva.
– Szó sincs róla – felelte Vaneau száraz eleganciával. – Amit önök bombának véltek, csupán egy precíziós, ketyegő számlálóval ellátott bankjegystancoló. A montvali kottatartóból kihullott rézreszelék sem robbanóanyag volt, hanem a nyomólemezek csiszolatlan maradványa. A sötétkék kabátos úr nem robbanószert óvott, hanem a hamisítványok gyártóeszközét.
– Ez képtelenség! – csattant fel az utas idegesen.
– És a hamisító nem más, mint...
A szerelvény ekkor hirtelen nagyot fékezett. Poharak csörrentek a szalonban, s a vonat lassan begördült a peron mellé.
Az ajtók kinyíltak, s a marville-i rendőrbiztos lépett be a kocsi átjárójába. Röviden körbenézett, majd határozottan megszólalt:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, állami bankjegyek hamisítása ügyében!
– ...mint a sötétkék kabátos úr – fejezte be Vaneau a mondatát teljes nyugalommal.
A letartóztatott utast elvezették, s a vonat ajtajai ismét becsukódtak. A szerelvény újra megindult. Ekkor a folyosón egy zöld kalapos új utas tűnt fel, aki egy gyanúsan könnyű, mégis lakattal lezárt vasládikát szorongatott...