117/2. A ketyegő csomag titka — Felderítés Savieres felé

A fekete kalapos úr sűrűn pislogott, s még szorosabban ölelte magához a hengeres csomagot. Laurent kalauz két lépést hátrált, és a gőzölgő tejszínes kiöntőt mint rögtönzött védőpajzsot tartotta maga elé.
– Uram, a vasúttársaság szigorú szabályzata kifejezetten tiltja a robbanásveszélyes pékáruk szállítását – szólalt meg Laurent reszkető, mégis igyekvően hivatalos hangon.
– Mondtam már, ez nem bomba! – méltatlankodott a fekete kalapos utas, miközben homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg. – Ez egy különleges marcipános torta, amit a nagynénémtől kaptam. A szerkezet... nos, a szerkezet csupán a sütemény frissességét méri!
Monsieur Vaneau óvatosan letette a csészéjét a mogyorófa asztalkára, majd szelíd érdeklődéssel a férfi felé fordult.
– Igazán leleményes szerkezet – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Bár én eddig úgy tudtam, a marcipán ritkán igényel óraműves gátszerkezetet a szavatossága megőrzéséhez. Kivéve természetesen, ha a marcipán valójában finoman megmunkált rézötvözet.
A fiatal diplomata közelebb lépett a kalauzhoz, és a karjára csapott.
– Hallja ezt, Laurent? Ez az ember nyilvánvalóan veszélyes! Ha az a doboz ketyeg, azonnal le kell húznunk a vészféket!
– Nyugodjon meg, fiatalember – intette le Vaneau a diplomatát egyetlen halk kézmozdulattal. – A pánik csupán a levegőt pazarolja, a tényeken mit sem változtat. Mondja csak, uram – pillantott ismét a fekete kalaposra –, a nagynénje véletlenül nem finommechanikai órásmesterként kereste a kenyerét Savieres környékén?
A fekete kalapos úr elfehéredett, a szalaggal átkötött csomag pedig kicsúszott a kezéből, s a szőnyegre hullva halk, ritmikus fémes koccanást adott ki.