116/5. A dobozba zárt öntöde — Chantraine-i levezetés

A szalonkocsi ajtajai sziszegve nyíltak ki. Chantraine állomás gőzfelhős peronjáról két helyi nyomozó lépett a kocsi folyosójára, határozott, feszült léptekkel. A jelenlévők lélegzetvisszafojtva figyelték, ahogy a rendőri egyenruhások egyenesen a sarokba szorított utas felé tartanak.
– A sürgöny alapján önre vártunk – lépett előre a nyomozók vezetője, és súlyos kezét a szürke köpenyes férfi vállára tette. – Letartóztatom Önt a törvény nevében, állami iratok feltörése és illegális érmeöntés ügyében.
– ...és mert a hálókocsi padlójára hullott sárgaréz-reszelék pontosan megegyezett az ön hordozható présgépének forgácsával – fejezte be a félbehagyott gondolatát Monsieur Vaneau békés, tökéletesen egyenletes hangon.
A szürke köpenyes kétségbeesetten méregette a bilincset kattintó nyomozót.
– Ez nevetséges! Egyetlen apró fémforgácsból akarnak vádat emelni ellenem?
– Nem a forgács a vád, kedves uram – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Csupán az a tény, hogy egy igazi órásmester sosem hordana a zsebében frissen öntött, meleg cégjelzés nélküli érméket. A fém szaga meglehetősen áruló tud lenni a zárt fülkékben.
A letartóztatott férfit erélyesen kivezették a gőzölgő peronra. A hálókocsiból kimerészkedő fiatal diplomata és a sötétkék kabátos utas egyszerre lélegzett fel, miközben Laurent kalauz megkönnyebbülten igazította meg az aranygombos zakóját.
Az ajtók csapódtak, és a szerelvény lassan kigördült Chantraine állomásról, hogy felgyorsítson Savieres felé. A szalonkocsi sarkában ekkor egy új, fekete kalapos úr ült le, aki rendkívül óvatos mozdulattal rejtett el egy csillogó, szalaggal átkötött hengert a kabátja alatt. Émile Vaneau elégedetten simította meg az ősz bajszát. A vonat robogott tovább, s a nyugalom, mint mindig, most is csak átmeneti volt.