113/4. A nyomdaolajos kámfor — Szembesítés a szalonkocsiban

A sötétkék kabátos utas megdermedt, jobb keze még mindig az ingzsebéhez tapadt, mintha védeni próbálna egy féltve őrzött titkot. Laurent kalauz feszülten szorongatta a teástálcát, amelyen a csészék halk csördüléssel koccantak össze.
– Szóval Ön szerint a kabátomnak nyomdaolaj szaga van, s nem a kazánnak? – kérdezte az utas szárazon, próbálva megőrizni hűvös tartását. – Ez meglehetősen képtelen feltételezés.
– Nem a kabátjának, uram, hanem annak a mobil szerkezetnek, amely a duplafenekű fadobozban lapul – felelte Monsieur Vaneau szelíden, majd egy halk kattanással kinyitotta régi ezüst zsebóráját. Egy pillanatig nézte, majd nyugodtan folytatta: – Pontosan hét perc múlva Beaumont állomásra érkezünk.
– És mi köze van ehhez a pontos időnek? – horkant fel a férfi, miközben gyanakvón visszahúzódott a fülke ajtórésébe.
– Csupán annyi, hogy a kámforos gőz már működésképtelenné tette a hamisító kliséit, a peronon pedig már várakoznak a helyi nyomozók – mondta Vaneau elegáns mosollyal. – A tények néha különös humorérzékkel rendelkeznek, különösen az Intercontinental Expressen.