112/4. A gőzölgő hamisítvány — Megérkezés Valcourt állomásra

– A szerkezetet úgy tervezték, hogy a forró gőz nyom nélkül oszlassa el a bizonyítékot – folytatta Vaneau halk, kimért hangon. – Mindenki azt hitte, egy ártatlan teafőző rotyog a fülkében. A gyanúsított azonban elkövette azt a csekély hibát, hogy a nyomdafesték ásványi olajait nem tudta virágillattal leplezni.
Mielőtt Vaneau kimondhatta volna a végső nevet, a vonat kerekei hirtelen szikrázva csikordultak meg a síneken. Az Intercontinental Express nagyot fékezett. Az étkezőkocsi felől poharak csörrenése és elfojtott kiáltások zaja szűrődött be, miközben a szerelvény komótosan begördült a kivilágított peron mellé. Valcourt állomás táblája lassan átcsúszott az ablaküveg előtt.
A hálókocsi ajtaja csikordulva nyílt ki, és két egyenruhás helyi nyomozó lépett a folyosóra. Szemükben enyhe tartózkodás és riadalom tükröződött. A vezetőjük habozás nélkül a sötét szemüveges utashoz lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, hamis államkötvények megsemmisítésének kísérlete és csalás ügyében!
– ...amelynek levezénylését Ön az utolsó pillanatra halasztotta – fejezte be Vaneau mosolyogva a félbeszakadt mondatot, mintha a csendőrök puszta véletlenségből érkeztek volna a végső végszóra.
A bilincsbe vert utast elvezették. A fülkesor visszanyerte megszokott csendjét, Laurent kalauz pedig megkönnyebbülten sóhajtva szedte össze a tálcán maradt rézdarabokat.
A peronon új utasok készülődtek a felszálláshoz. Egy magas, bőrkabátos úr lépett a kocsi lépcsőjére, kezében egy szokatlanul könnyű, mégis duplán lakatolt fadobozzal, miközben gyanakvóan pillantott a háta mögé. Monsieur Vaneau csendben nézte a férfit az ablakból. Az ajtók csattanva záródtak, s az Intercontinental Express lassan kigördült Valcourt-ból, megkezdve útját Beaumont felé.