112/3. A gőzölgő kiöntő — Rejtett nyomok a folyosón

A sötét szemüveges utas kétségbeesve nyúlt a zakója belső zsebe felé, ám Laurent kalauz meglepő fürgeséggel lépett a fülkeajtóba, elállva a menekülés útját.
– A hálókocsiban végzett vegyi kísérletek felára külön tételt képez a menetjegyén, uram – jegyezte meg a kalauz fojtott éllel, miközben a tálcájával óvatosan elhárította a dobozból kanyargó szürke gőzsugarat.
Monsieur Vaneau a mellényzsebéből előhúzott apró ezüstcsipesszel emelte feljebb a rézszerkezet fedelét. A doboz belsejében finom fogaskerekek forgattak egy átforrósított rézhengersort, amelyre sötét, pépes folyadékba áztatott papírcsíkok teeredtek.
– Rendkívül találékony szerkezet – bólintott a fődetektív elismerően. – Bár a gőznyomás szabályozása hagy némi kívánnivalót maga után. Ha a zár nem mondja fel a szolgálatot, a hamisított államkötvényekből mostanra tökéletes papírmassza vált volna, Ön pedig gondtalanul szürcsölhetné a teáját az étkezőkocsiban.
– Ön nem bizonyíthat semmit! – horkant fel az utas, bár a hangja érezhetően elcsuklott. – Ez csupán... magáncélú papíráztatás!
– Kétségtelen – felelte Vaneau higgadtan, s elegáns mozdulattal elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, s egy másodpercig csendben figyelte a mutatók mozgását.
– Pontosan tizenkét perc múlva Valcourt állomására érkezünk. És úgy vélem, a helyi csendőrség rendkívül kíváncsi lesz arra, miért tartalmaz a magáncélú papírpép hivatalos vízjeles bankjegyszálakat.