112/2. A gőzölgő rézszerkezet — Bizonytalan gyanú Valcourt előtt

Laurent kalauz óvatosan hátralépett egy lépést, s a tálcát a szegycsontjához szorította.
– Uram... az ott gőz? – kérdezte halk, fojtott hangon. – Csak mert a vasút szabályzata szigorúan tiltja a hordozható kazánok üzemeltetését a hálókocsikban.
A sötét szemüveges utas kétségbeesetten próbálta visszanyomni a doboz tetejét, de a finom rézpántok alól vékony, illatos gőzsugár csapott fel a folyosó hűvös levegőjébe.
– Nem kazán! – sziszegte riadtan a férfi, miközben görcsösen szorította a doboz peremét. – És nem gőzgép! Ez egy... óraműves aromapárologtató!
Monsieur Vaneau elővette hófehér zsebkendőjét, s finoman a felszálló gőz fölé tartotta. Amikor visszahúzta, a kendő finom vásznán apró, sárgás olajcsepp sötétlett. A detektív megszagolta a kelmét, majd halvány, elnéző mosollyal pillantott az utasra.
– Különös aroma – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Ritkán látni olyan illatosítót, amely nyomdafesték és kémiai sav keverékét árasztja magából. Ráadásul a finommechanikai fogaskerekek jelenléte sem szokványos egy teáskannában.
– Ön félreérti! – dadogta az utas, miközben izzadságcsepp gördült le az orrnyergén, közvetlenül a sötét szemüveg pereme alatt. – Én csak egy egyszerű feltaláló vagyok!
– Valóban? – kérdezte Vaneau, s tekintetével az utas zakója alól kikandikáló, széljegyzetekkel teli papírszeletet követte. – Akkor bizonyára nem okoz gondot elmagyaráznia, miért gőzölög a szerkezete pontosan abban a ritmusban, ahogyan a hamis értékpapírok védjegyeit szokás leáztatni.
A férfi kővé dermedt. Laurent kalauz döbbenten pillantott a detektívre:
– Monsieur... ez azt jelenti, hogy a doboz valójában egy mobil bizonyítékmegsemmisítő?
– Egyelőre csak azt jelenti, hogy a fiatalember teája rendkívül drága papírpépből készül – felelte Vaneau elegánsan.