111/7. A felázott kötvénypép — Szembesítés Lormont állomáson

– Szóval nem a teafőzés szerelmese – jegyezte meg Laurent kalauz, megborzongva a bőröndből szivárgó forró gőztől. – De hogyan kerülhetett a nyomdaolaj a válaszfalba?
– Roppant egyszerűen – válaszolta Monsieur Vaneau higgadtan. – Úti társunk a finommechanikai szerkezetet a szellőző mögé rejtette, bízva abban, hogy a forró víz minden bizonyítékot azonnal feláztat, amint valaki megpróbálja erőszakkal kinyitni a zárat. Mindenki azt hitte, a zöld kalapos utas szerkezete ketyeg, de az csupán puszta figyelemelterelés volt. A bőrönd alján úszó szürke pép nem tealevelekből áll, hanem a hamisított banki kötvénypapírok maradványa.
– Ez... ez aljas rágalom! – sziszegte a sötét köpenyes utas, elfehéredett arccal hátrálva a folyosó faláig.
– A tények néha különös humorérzékkel rendelkeznek – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – És Ön, Monsieur...
Ebben a pillanatban a szerelvény éles csikorgással fékezett. Poharak csörrentenek a szomszédos fülkében, s az Intercontinental Express lassan begördült Lormont gőzölgő peronjához. Az ajtó sziszegve feltárult, és két helyi nyomozó lépett a VIP kocsi folyosójára.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, hamisított értékpapírok terjesztése és bizonyítékmegsemmisítés kísérlete ügyében! – jelentette ki a vezető nyomozó, rámutatva a sarokba szorult utasra.
– ...pontosan az az ember – fejezte be Vaneau nyugodtan a félbeszakadt mondatot –, aki Lormont-ban próbált volna megszabadulni a hamisítványoktól.
A leplezett utast kattanó bilincsben vezették el. A peronon felmorajlott a tömeg, majd új utasok léptek a szerelvényre. Egy sötét szemüveges úriember szállt fel, aki feltűnő óvatossággal szorított a mellkasához egy kisméretű, lelakatolt rézdobozt.
Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott, miközben Monsieur Vaneau csendben figyelte az új jövevény furcsa csomagját. Az ajtók csapódtak, a kerekek felgyorsultak, s a vonat robogott tovább Saint-Mireux felé.