111/5. A leforrázott bizonyíték — Robogás Lormont felé

Laurent kalauz riadtan szaporázta lépteit a folyosón, míg Monsieur Vaneau a fülke küszöbén állva, méltóságteljes nyugalommal szemlélte a sziszegő táskát.
– Nem gondolja, hogy a hideg víz túlságosan drasztikus megoldás egy ilyen érzékeny szerkezethez? – kérdezte a sötét köpenyes utas, miközben idegesen próbált elhátrálni a gőzoszlop útjából.
– A drasztikus megoldások általában megelőzik a véglegeseket – felelte Vaneau elnéző mosollyal. – És higgye el, a hálókocsi szőnyege sokkal nehezebben bocsát meg, mint a vasúti rendőrség.
Abban a pillanatban Laurent bukkant fel egy gőzölgő vödörrel – a zavarában meleg vizet hozott a kocsikonyháról.
– Csak ezt találtam a teavíz-melegítő mellett! – lihegte a kalauz, és kétségbeesetten megtorpant.
– Kiváló – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Így legalább nem sokkot kap a szerkezet, hanem teázni hív bennünket.
Az időközben közelebb lépő elegáns hölgy finnyásan meglegyezte magát zsebkendőjével.
– Ha a nyomdaolaj szagától a tollas kalapom átveszi ezt a szörnyű bűzt, személyesen teszek panaszt az igazgatóságon!
– A panasz teljesen jogos lenne, madame – bólintott Vaneau, majd lassan elővette zsebéből az ezüst zsebóráját. Egy pillanatra rátekintett a mutatókra, megnézte az időt, majd finom kattanással visszazárta a fedelét.
– Pontosan tizenkét perc múlva Lormont állomásra érkezünk. És ott a helyi nyomozók meglehetősen kíváncsiak lesznek arra a félig leoldott hamis kötvénypapírra, amely éppen most válik ázott péppé a bőrönd aljában.