111/2. A fémfényű kattanás — Robogás Lormont felé

A zaklatott új utas gyors, kapkodó mozdulattal behúzta maga mögött a négyes fülke ajtaját, ám a csúsztatható faajtó nem záródott be teljesen: a bőrönd sarkából kiálló, vékony rézpánt megakadt a keretben. A folyosón eluralkodó csendben a szerkezet fémes kattogása hirtelen felerősödött, mint egy ritmusát vesztett falióra.
– Micsoda elviselhetetlen udvariatlanság! – jegyezte meg az elegáns hölgy, miközben finom selyemlegyezőjével szaporán legyezni kezdte magát. – Azt hittem, az Intercontinental VIP-kocsija a nyugalom szigete, nem pedig egy elszabadult órásműhely.
Laurent kalauz tétován lépett egyet a résnyire nyitott ajtó felé, majd gyanakvó pillantást vetett a rézpántra.
– Monsieur Vaneau, hallja ezt? Ez nem szokványos óraszerkezet – suttogta a kalauz. – Inkább úgy hangzik, mintha valami folyamatosan feszültség alatt álló rugó próbálna kiszabadulni a zárak mögül.
Émile Vaneau nem sietett. Megfontolt mozdulattal előhúzta zsebéből a makulátlanul tiszta pamutzsebkendőjét, és csendes alázattal letörölte a sárgaréz korlátot.
– A túlfeszített rugók ritkán maradnak sokáig a helyükön, Laurent – jegyezte meg csendes, derűs hangon. – Különösen, ha a tulajdonosuk elfelejti, hogy a sínek ritmikus zötykölődése nem kifejezetten kedvez a zárt térbe kényszerített finommechanikának.
A fülkéből hirtelen tompa puffanás hallatszott, mintha a meglepően könnyű bőrönd lezuhant volna a pamlagról, közvetlenül utána pedig halk, sziszegő hang szűrődött ki a tölgyfa ajtó alatti résen.