110/6. A másolt kötvénypapír — Várakozás Fontenay peronján

A szerelvény egy utolsó, fémes csikordulással állt meg Fontenay apró állomásán. Laurent kalauz azonnal kinyitotta a hálókocsi ajtaját, ahonnan két helyi nyomozó lépett a folyosóra. A két egyenruhás férfi szemmel láthatóan riadtan tekintett körbe: az állami kötvények elleni kémkedés hírét láthatóan túl nagy és veszélyes falatnak érezték.
– Önöké a szerencse, uraim – szólalt meg Monsieur Vaneau szelíden, miközben óvatosan leválasztotta a sárgaréz szerkezetet a válaszfalról. – A zöld kalapos úr a szomszédos fülke tartalmát próbálta megőrizni az utókornak... vagy legalábbis a legmagasabb árat kínáló vevőnek.
A sötétkabátos utas sápadtan húzódott a fülke sarkába.
– Ez felháborító! Nincs semmi joga átadni azt a hengert!
– A jogi finomságokat bízzuk a hatóságokra – válaszolta a fődetektív száraz mosollyal. – Bár be kell vallanom, a nyomdaolaj adagolása kifejezetten zseniális volt. Kár, hogy a szaga kevéssé illett a VIP hálókocsi megszokott eleganciájához.
Az egyik nyomozó remegő kézzel vette át a hengert.
– De... Monsieur Vaneau... biztos benne, hogy nincs több felfegyverzett bűntársa a vonaton? – kérdezte fojtott, feszült hangon.
– Uram, ha minden bűnöző ilyen alázatosan kísérletezne finommechanikával, a rendőrségi munka kifejezetten pihentetővé válna – jegyezte meg Vaneau.
Az elegáns hölgy megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben a csendőrök kivezették a tiltakozó utast. A folyosón lassan elcsendesedett a zűrzavar, ám Vaneau tekintete már a nyitott ajtón belépő új utasra tévedt, aki egy szokatlanul súlyos, lakkozott fadobozzal lépett a kocsi folyosójára.