110/2. Az olajozott válaszfal — Úton Savigny felé

A hatos fülke ajtaja mögött elcsendesedett a sziszegés, ám alig telt el egyetlen perc, a szomszédos hetedik fülke tolóajtaja hirtelen kivágódott. Az elegáns hölgy lépett ki a folyosóra, szorosan magára tekerve selyemsálját. Sápadt arca és szaggatott légzése arról tanúskodott, hogy a ketyegő szerkezet nemcsak Laurent gyanakvását keltette fel.
– Laurent! – szólította meg a kalauzt, miközben riadtan pillantott a hatos fülke felé. – Mi ez a fura zakatolás a fal túloldalán? Olyan, mintha valami megállás nélkül fúrná a fapanelt! Nem azért váltottam első osztályú jegyet, hogy egy gépház szomszédságában utazzak!
– A legkevésbé sem gépház, Madame – lépett közelebb Monsieur Vaneau, s egy apró, megnyugtató fejhajtással üdvözölte a hölgyet. – Csupán egy családi örökség, amely próbálja felvenni a mozdony ritmusát. Habár be kell vallanom, ritkán látni olyan antik órát, amely a szomszédos fülke falára is finom olajpárát permetez.
A detektív rámutatott a két fülke közötti illesztésre, ahol vékony, csillogó réteg jelent meg a lakkozott fa felületén. Laurent odalépett, és óvatosan megtapintotta a nedvességet.
– Ez valóban finom műszerolaj, Monsieur Vaneau – suttogta a kalauz.
– Különös – jegyezte meg Vaneau szárazon. – A legtöbb falióra megelégszik a száraz ketyegéssel. Úgy tűnik, a hatos fülke lakója nem csupán az időt méri, de igyekszik alaposan meg is olajozni a szerkezetet Savigny felé.
– Uraim, tegyenek valamit! – suttogta az elegáns hölgy ijedten. – Mielőtt az a táska átfúrja a gardróbomat!