109/2. A duplafenekű kalitka — Éjszakai puhatolózás Pont-Marly előtt

– Be kellene kopogtatnom a hölgyhöz, Monsieur Vaneau? – kérdezte Laurent kalauz, miközben gyanakvóan méregette a négyes fülke csukott ajtaját. – Elvégre a vasúti szabályzat szigorúan tiltja az üres kalitkák indokolatlan szállítását.
– A szabályzat kétségkívül roppant alapos dokumentum, Laurent – jegyezte meg Vaneau szelíd mosollyal. – Ám kétlem, hogy kiterjedne a duplafenekű rézszerkezetek éjszakai utaztatására.
Ebben a pillanatban a fülke mélyéről halk, fémes kattanás hallatszott, amelyet egy sziszegő, elfojtott hang követett. A kalauz reflexszerűen a kilincs felé nyúlt, ám az ősz hajú detektív egy intéssel megállította.
– Türelem. Az ideges emberek hajlamosak siettetni a dolgokat, s ez rendszerint apró, de felettébb tanulságos hibákhoz vezet.
Az ajtó ekkor résnyire nyílt, s az elegáns hölgy óvatosan kipillantott a folyosóra. Amikor meglátta a két férfit, pír szökött az arcára, s idegesen a táskájába nyúlt. A mozdulat nyomán egy apró, sárgaréz kulcs csisszant végig a selyemruháján, majd halk koppanással a szőnyegre hullott.
– Elnézést... csak a huzatot szerettem volna kizárni – dadogta a nő feszülten, majd a kulcsot hátrahagyva visszahúzódott, és kattanásig fordította a belső reteszt.
Vaneau lehajolt, és óvatosan felvette a fényes fémgombot.
– Látja, Laurent? – mutatta a kalauznak a finom vájatokat. – Ez a kulcs nem zárhoz készült, hanem egy precíziós szelep forgatására. A kalitka alja hamarosan mesélni fog.