109/1. A lelakatolt kalitka — Zakatolás Pont-Marly felé

A kerekek egyenletes ritmusa újra átvette a hatalmat a folyosó felett, ahogy az Intercontinental Express lassan elhagyta Belcastel csillogó lámpáit. Laurent, a kalauz, megkönnyebbülten fújt egyet, s hálás pillantást vetett az ősz hajú úriemberre.
– Monsieur Vaneau, el sem hiszem, mekkora galibát tud okozni egyetlen szinkronizált gázszelep – jegyezte meg Laurent, miközben az egyenruháját igazgatta. – De mondja, miért hord valaki egy teljesen üres, ám gondosan lelakatolt kalitkát az éjszaka közepén?
A folyosó szőnyegén álló elegáns hölgy épp ekkor igazította meg finom selyemkesztyűjét, s óvatosan a lába mellé helyezte a rézből készült kalitkát. A rácsok tökéletesen épek voltak, a zárszerkezet meglepően masszív, ám odabent a legcsekélyebb tollpehely sem mutatkozott.
– Talán a láthatatlan madarát sétáltatja, Laurent – felelte Vaneau száraz eleganciával. – Vagy a zárszerkezet ezúttal nem azt hivatott megakadályozni, hogy valami kijusson.
– Hanem? – pislogott a kalauz értetlenül.
– Hanem azt, hogy valami bekerüljön – válaszolta csendesen a nyomozó, miközben végigmérte a nő ideges mozdulatait. – Vagy éppen azt, hogy valaki közelebbről megvizsgálja a kalitka alját, amely szemmel láthatóan kétszer olyan vastag, mint amennyit a kalitkaépítés szokásai megkívánnának.
A hölgy gyanakvóan feléjük pillantott, majd egyetlen szót sem szólva, szorosan a mellkasához ölelte a nehéz szerkezetet, s elsietett a fülkék irányába, miközben a vonat robogott tovább Pont-Marly felé.