108/5. A szinkronizált szelep — Belcastel-i végkifejlet

Monsieur Vaneau finom mozdulattal előhúzta a zsebéből patinás ezüst zsebóráját, kipattintotta a fedelét, majd csendes hűvösséggel a kalauzra pillantott.
– Pontosan négy perc múlva Belcastel állomásra érkezünk, Laurent. S addigra épp ideje tiszta vizet öntenünk a pohárba.
– Tisztát? – pislogott Herr Lindner. – De hát a bőrönd lebeg!
– Csupán optikai és mechanikai csalódás – fordult Vaneau a folyosón elhúzódó fekete kalapos úr felé. – Mindenki azt hitte, a szürke köpenyes fiatalember a vakmerő csempész. Ám ő csupán a gyanútlan gáztartály-hordozó volt. A valódi szerkezet titka a finomszabályzó időzítőjében rejlik: a szelep percre pontosan engedte ki a gázt, hogy a táska zökkenőmentesen ússzon a padló felett. Ám a szerkezetet szinkronizálni kellett a vonat mozgásával. S ki az a folyosón, aki az elmúlt órában hárompercenként a zsebóráját forgatta?
A fekete kalapos úr sápadtan hátrált egy lépést.
– Ez képtelenség! Semmi közöm a…
Mielőtt a nyomozó kimondhatta volna a nevet, a szerelvény élesen felvisított, s a kerekek szikrát vetve lassítottak. Poharak csörrentek, s a vonatszerelvény lassan begördült Belcastel kivilágított peronja mellé.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s a belépő helyi nyomozók vezetője határozottan a fekete kalapos úr felé lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott szerkezetek csempészete ügyében!
– …és a zsebében lapuló szelepkulcs alapján – tette hozzá Vaneau halk mosollyal.
A gyanúsítottat elvezették, s a szerelvény hamarosan újra nekilendült a sötétnek. Laurent megkönnyebbülten sóhajtott, míg az új felszállók között egy hölgy tűnt fel, aki egy teljesen üres, ám gondosan lelakatolt kalitkát szorongatott. Vaneau csendben figyelte.