108/2. A pehelykönnyű koffer — Éjszakai rejtély Varennes felé

Monsieur Vaneau nem lépett vissza, csupán félrebillentette a fejét, s tekintetével végigmérte a bőrönd finom bőrszegélyét.
– Úgy vélem, uram – jegyezte meg a detektív nyugodt, derűs hanghordozással –, a táskája épp most hozta meg a saját döntését. Vagy legalábbis a benne rejlő szerkezet.
– Szerkezet? – képedt el a szürke köpenyes utas, miközben idegesen megigazította a gallérját. – Kérem, ebben semmi más nincs, csak néhány váltás fehérnemű és a személyes irataim!
– A személyes iratok ritkán adnak ki ilyen sajátos, rugós rezonanciát – felelte Vaneau száraz mosollyal. – És felette ritka, hogy a pamutalsó lebegni igyekezzen a gravitáció ellenében. Nem gondolja, Laurent?
A kalauz lassan nyelt egyet, majd óvatosan megkocogtatta a bőrönd sarkát a kulcscsomójával. A táska nemhogy megsüllyedt volna, de szinte ruganyosan felemelkedett néhány millimétert a padlótól, mintha egy láthatatlan sűrített levegős párna tartaná a magasban.
– Ez... ez szentségtörés a fizika ellen, Monsieur Vaneau! – suttogta Laurent fojtott hangon.
– Csupán szellemes mérnöki munka, kedves Laurent – válaszolta Vaneau, s zsebéből kihúzta finom szarvasbőr kesztyűjét. – A kérdés már csak az, hogy a kedves utasunk a saját szórakoztatására szállíttat gravitációmentes poggyászt Varennes felé, vagy valaki más helyezte el a fülkéjében.
A szürke köpenyes úr szeme tágra nyílt, s tehetetlenül megmarkolta a kilincset.
– Én... én csak a legközelebbi állomásig utazom! Semmit sem tudok semmiféle szerkezetről!
– A következő állomásig még van időnk – vágott közbe kíméletes szigorral a detektív –, s mielőtt belépne, szeretném, ha együtt derítenénk fényt erre a rendkívül emelkedett hangulatú rejtélyre.