108/1. A lebegő bőrönd — Utazás Varennes felé

Monsieur Vaneau lassan visszasétált a hálókocsi folyosóján, miközben a kerekek ütemes kattogása ismét átvette az uralmat az éjszaka felett. Laurent kalauz még mindig látható megkönnyebbüléssel törölgette a sapkáját, s elégedett hümmögéssel lépkedett a detektív mellett.
– Mesteri húzás volt, Monsieur Vaneau – jegyezte meg a kalauz halkabban. – Herr Lindner kifejezetten büszke volt a hidegvérűségére, amíg az a mechanikus rigó dalolni nem kezdett. De mondja, ki lehet az az új úr a folyosó végén? Úgy egyensúlyozza azt a böhöm nagy bőröndöt, mintha csupán pihékkel lenne kibélelve.
– Talán azért, Laurent – válaszolta Vaneau száraz, kimért mosollyal –, mert a tartalom vagy valóban nem nyom többet a puszta levegőnél, vagy a tulajdonosa igyekszik túl sokat mutatni a könnyedségéből. A túlzott igyekezet pedig mindig gyanús.
A szürke köpenyes új utas eközben megállt a hetedik fülke ajtaja előtt. Körülnézett, majd bizonytalanul megköszörülte a torkát.
– Elnézést – fordult feléjük halk, szinte suttogó hangon –, a kalauz úr biztos benne, hogy ez a fülke üres? Úgy rémlik, mintha kaparászást hallottam volna odabentről.
– Nyugodjon meg, uram – lépett közelebb Vaneau udvarias meghajlással. – Az Intercontinental Expressen a kaparászó zajok túlnyomó többsége az imént elhagyta a szerelvényt rendőri kísérettel. Ám ha a bőröndje valóban oly könnyű, mint amilyennek látszik, talán érdemes lenne először azt biztonságba helyeznie.
Az utas meglepetten rebeltetett a szemhéjával, s gyors mozdulattal a lábához engedte a táskát. Ekkor halk, fémes koccanás hallatszott a zár felől, mire Laurent ismét elfehéredett.