107/10. A mechanikus automata titka — Leleplezés Valcourt előtt

Monsieur Vaneau egyetlen magabiztos mozdulattal kiakasztotta a rézdoboz rugós zárját, és felnyitotta a fedelet. A fülke előtt összetömörült utasok visszahőköltek, Herr Lindner pedig fújtatva tülekedett előre a szűk folyosón.
– Amint látják – kezdte Vaneau higgadt, kimért hangon –, a társaságot rettegésben tartó pokoli szerkezet nem más, mint egy nyolcvannégy fogaskerékkel működő, mechanikus énekesmadár. A riasztó kaparászás csupán a felhúzórugó finom kioldása volt, amelyet a tulajdonosa szándékosan állított be úgy, hogy riadalmat keltsen.
– Riadalmat? De miért? – hüledezett Laurent kalauz, míg a fekete kalapos úr óvatosan betekintett a dobozba.
– Mert amíg mindenki egy feltételezett bombától rettegett – folytatta Vaneau száraz mosollyal –, a figyelem elterelődött a valódi bűntényről. A félrevezetés mesteri volt: a doboz aljára rejtett gyémántsoros nyakékről senki sem kérdezősködött volna, ha a fülkét kiürítik a pánik miatt. És a tettes, aki a fátyolos hölgy csomagjába csempészte a szerkezetet, nem más, mint…
A mondat közepén a szerelvény hirtelen akkorát fékezett, hogy a folyosó falán függő lámpák csörömpölve kilendültek. Az Intercontinental Express lassuló zökkenéssel gördült be Valcourt kivilágított peronjára. Az ajtó gőzsziszegéssel kinyílt, és két egyenruhás helyi nyomozó lépett a kocsi folyosójára. A vezetőjük egyenesen a vörösödő arcú úrhoz lépett:
– Herr Lindner, letartóztatom Önt a törvény nevében, az auberoche-i ékszerlopás ügyében!
– …mint Herr Lindner – fejezte be Vaneau udvarias intéssel.
A megdöbbent férfit morogva vezették el. A fátyolos hölgy megkönnyebbülten sóhajtott fel, Laurent pedig büszkén törölgette a kalauzsapkáját. Percekkel később az ajtók becsukódtak, s a vonat újra kigördült az éjszakába. A peronról egy új utas lépett a folyosóra: egy magas úriember, aki feltűnően óvatosan egyetlen, szinte súlytalanul lebegőnek tűnő bőröndöt cipelt. Vaneau csendesen figyelte, ahogy a szerelvény gyorsulni kezdett a következő állomás felé.