107/8. A kattogó rézdoboz — Felderítés Valcourt előtt

A kettes fülke ajtója éles csattanással záródott be a fátyolos hölgy mögött. Laurent kalauz felvont szemöldökkel meredt a lakkozott fa felületre, miközben a vékony ajtón átszűrődött a rézdoboz ütemes, fémhangú ketyegése.
– Uram – suttogta Laurent, s a sapkáját gyűrögette –, ha egy családi örökség ketyeg, az vagy egy nagymama állóórája, vagy egy olyan szerkezet, ami tíz perc múlva lebontja a hálókocsit.
– A hálókocsik lebontása rendkívül sok porral és kényelmetlenséggel járna, Laurent – jegyezte meg Monsieur Vaneau selymes nyugalommal, miközben megtámaszkodott a folyosó sárgaréz korlátján. – Ráadásul a fiatal hölgy határozottan kijelentette, hogy Valcourt-ig utazik. Semmi értelme nem lenne félúton elpusztítania a saját közlekedési eszközét.
A fekete kalapos úr ismét résnyire nyitotta fülkéje ajtaját, s ingerülten kiszólt:
– Nem lehetne leállítani azt a pokoli kattogást? Az ember pihenni szeretne, nem pedig egy mozgó óraműves műhelyben tölteni az éjszakát!
– Az éjszaka mindig tartogat apró meglepetéseket, uram – válaszolta Vaneau udvarias mosollyal. – De biztosíthatom, a kattogás legalább azt bizonyítja, hogy a szerkezet még működik. A valódi aggodalomra az adna okot, ha hirtelen elhallgatna.
A fülke belsejéből ekkor halk rezgés, majd egy apró fémrugó éles kattanása hallatszott, mire Laurent és a fekete kalapos úr egyszerre lépett egyet hátra. Vaneau ellenben csendesen közelebb hajolt az ajtóhoz.