105/6. A gőzelvezető szelep — Éjszakai megfigyelés a folyosón

A folyosó félhomályából váratlanul halk léptek zajlottak, s a sötétkék kabátos utas lépett Monsieur Vaneau és a meglepett kalauz mellé. Kezében egy keskeny, sárgaréz alkatrész-vázlatot tartott, amelyet láthatóan műszaki alapossággal vetettek papírra.
– Ha szabad megjegyeznem, uraim – szólalt meg halk, mégis bizakodó hangon az újonnan érkezett –, Herr Lindner nem egyedül tartózkodik odabent. A bécsi csatlakozásnál már láttam ezt a mechanizmust: ott egy hordozható, precíziós kliséöntő szerkezetet szereltek össze a segítségével.
Laurent megütközve meredt a lezárt hatos fülke ajtajára.
– Kliséöntőt? Egy száguldó hálókocsiban? Hiszen ahhoz tökéletes egyensúly és egyenletes hőmérséklet szükséges!
– Vagy egy olyan felfüggesztés – fűzte hozzá Vaneau higgadtan, miközben elgondolkodva igazított a mandzsettáján –, amely a szerelvény rázkódását kompenzálja. A szellőzőből kinyúló rézhenger tehát nem kémlelőeszköz, hanem a miniatűr gőzkamra elvezető szelepe. Ez magyarázza a sárgaréz-forgácsot és a grafitot is.
– Pontosan – bólintott a sötétkék kabátos utas. – A belső retesz pedig azt szolgálja, hogy senki ne zavarhassa meg az öntési folyamat utolsó, legérzékenyebb perceit.
– Kiváló meglátás – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal. – Úgy tűnik, Herr Lindner gyenge szíve rendkívül jól bírja az éjszakai kohászatot. Laurent, kérem, kísérjen a poggyászkocsihoz: megnézzük, milyen nyersanyagot hozott magával a mi szorgalmas betegünk.