104/2. A guruló rézgörgő — Váratlan riadalom Beauvallon felé

Laurent kalauz reflexes mozdulattal kapott a cipője orrával a folyosó vörös szőnyegén száguldó, nehéz rézgörgő után. A csillogó henger halkan koccant a lakkozott faborításnak, mielőtt Émile Vaneau elegánsan lehajolt volna érte.
– Úgy tűnik, a törékeny műszerek kiterjedt önálló életet élnek, Laurent – jegyezte meg Vaneau, miközben hüvelykujjával finoman végigsimította a rezes alkatrész bordázatát.
– Ez… ez egy nyomdai hengerecske része, Monsieur Vaneau! – suttogta a kalauz sápadtan, miközben kétségbeesetten próbálta kitalálni, melyik csomagból gurulhatott ki az alkatrész. – De hiszen a hatos fülke utasa határozottan azt állította, tudományos mérőeszközökkel utazik!
– A tudomány határai köztudottan rugalmasak – válaszolta Vaneau száraz mosollyal. – Bár a gravírozott betűk a henger szélén leginkább a helyi lapok betűtípusára emlékeztetnek.
A hálókocsi hatos fülkéjének ajtaja mögül hirtelen tompa, fémes csattanás, majd egy elfojtott káromkodás hallatszott. A szürke köpenyes utas láthatóan megpróbált helyreállítani egy egyensúlyát vesztett szerkezetet, mielőtt a szerelvény bevenné a Beauvallon felé vezető éles kanyart.
– Benyissak, Monsieur? – kérdezte Laurent, és a kulcscsomója felé nyúlt.
– Semmiképpen sem – intette csendre Vaneau a kalauzt. – Egy elszabadult nyomdahenger épp elég meglepetést okozott. Hagyjuk, hogy a tulajdonosa maga jöjjön rá, mi hiányzik a poggyászából.