102/8. A kattogó láda secretja — Árnyak a csomagtérben

A réz alkatrész finom, kásás kattanással simult a vasalt láda zárszerkezetébe. A nehéz tölgyfa fedél néhány centiméternyire felemelkedett, s a résből nem puskapor vagy mérgező gáz, hanem hűvös fémillat és egyenletes, ritmikus kattogás áradt ki.
– Szent ég, ez ketyeg! – suttogta Laurent, s ösztönösen két lépést hátrált a homályos raktérben, miközben könyökével majdnem feldöntött egy halom postaingóságot. – Monsieur, ez egy időzített szerkezet! Mindjárt felrobbanunk!
– Nyugalom, Laurent – szólalt meg Vaneau a rá jellemző szelíd derűvel, miközben zseblámpája vékony fénysugarát a láda gyomrába irányította. – A pokolgépek ritkán kapnak ilyen finoman csiszolt sárgaréz fogaskerekeket. És legfőképpen: nem szoktak finom nyomdafestékkel átitatott filchengereket tartalmazni. Ha ez a szerkezet felrobban, legfeljebb frissen nyomtatott értékpapírokkal teríti be a poggyászkocsit.
A kalauz megtörölte izzadó homlokát, s óvatosan közelebb lépett.
– Értékpapírok? De miért szállítana valaki egy működő nyomdagépet a menetrend szerinti hálókocsiban?
– Mert a mozgó vonat a világ legbiztonságosabb műhelye – felelte a fődetektív. – Bármelyik európai városházán felállítani egy ilyen préset azonnali lelepleződéssel járna. Ám az Intercontinental Expressen, ahol a sínek zakatolása tökéletesen elnyeli a fogaskerekek zaját… nos, ez nem csupán vakmerő, de kifejezetten gyakorlatias elme munkája.
A csomagtér ajtaja felett ekkor halk reccsenés hallatszott. A fiatal fátyolos hölgy lépett be a félhomályba, suttogva hátranézve.
– Monsieur Vaneau! A nyolcas fülke ajtója kinyílt! A sötétkék kabátos úr a poggyászkocsi felé tart!
Vaneau higgadtan visszahajtotta a láda fedelét, s a rézkulcsot visszatette a zsebébe.
– Pompás. A tulajdonos mindig akkor érkezik, amikor a vizsgálat a legtanulságosabb szakaszába lép. Laurent, kérem, igazítsa meg a sapkáját, és próbáljon úgy festeni, mint aki csupán a rakományjegyzék szigorúan hivatalos pontatlanságain töpreng.