102/6. A poggyászlista titka — Kutatás a hálókocsiban

Laurent buzgón bólintott, s miközben a félhomályos folyosóra vezető ajtókilincs után nyúlt, megszeppenten halkította le a hangját:
– Azonnal hozom, Monsieur Vaneau! De mi van, ha a sötétkék kabátos úr meglátja, hogy a lajstromát forgatjuk?
– Akkor minden bizonnyal megkérdezi, mit keresünk benne – felelte Vaneau, miközben gomblyukába igazította a szegfűjét. – Én pedig megnyugtatom, hogy csupán a helyesírási hibákat javítjuk. A gyanúsítottak ritkán kifogásolják a pontos nyelvtant.
A kalauz sietős léptekkel távozott a szolgálati fülke felé, míg a fiatal, fátyolos hölgy megkönnyebbülten, ám továbbra is feszülten simította el kesztyűjét.
– Ön valóban úgy véli, Monsieur, hogy az illető nem veszi észre a cselt?
– A bűnözők, kisasszony, nagyszerű figyelőképességgel bírnak a saját érdekeik iránt, ám meglepően vakok a részletekre. Különösen, ha a szerelvény zökkenői elterelik a figyelmüket.
Laurent perceken belül visszatért, kezében egy kopott, bőrkötésű főkönyvvel.
– Íme, Monsieur! A nyolcas fülke utasa valóban Saint-Mireux-ig váltott jegyet. Ám a lajstrom szerint két meglepően nehéz, pántolt ládát is regisztráltatott a csomagtérbe.
– Ládák? – hümmögött a fődetektív, s ujját végighúzta a gyöngybetűs sorokon. – Egy úriember, aki finom zárszerelő szerszámokat hord a zsebében, ritkán utazik nehézipari rakománnyal. Hacsak nem a fémpor valódi forrása lapul a pántok mögött.