102/2. A réz fogaskerék — Árnyak a hatos fülke előtt

– A bizalmas iratok ritkán szoktak ekkora rendetlenséget csapni maguk körül – jegyezte meg Vaneau, miközben lassan felállt a karosszékből, és kikukucskált a folyosóra.
A szőnyegen egy apró, csillogó réz alkatrész hevert, amit a síkos léptekkel menekülő utas hagyott maga után. Laurent óvatosan lehajolt érte, mintha egy éles kézigránátot készült volna megvizsgálni.
– Ez egy miniatűr fogaskerék, uram? – kérdezte a kalauz meghökkentve. – Vagy talán a hálókocsi egyik szellőzőjének alkatrésze?
– Dehogy, kedves Laurent – mosolyodott el a fődetektív. – A hálókocsi szellőzője nem hordoz magával finom finomítói olajszagot. Ez a darabka egy precíziós zárszerkezetből származik. Vagy ami még valószínűbb: egy hordozható szerkezetből.
A folyosó sötétebb szegletéből ekkor halkan felcsattant egy fülkeajtó. A fiatal, fátyolos hölgy lépett ki a folyosóra, apró selyemkendőjét idegesen morzsolgatva kesztyűs kezében.
– Elnézést… – suttogta fojtott hangon, és riadtan pillantott a sötétkabátos utas hűlt helyére. – Uraim, az a férfi… valamit elejtett a hatos fülke ajtaja előtt, de nem merek a közelébe menni.
– A félelem teljesen természetes reakció, kisasszony – szólt Vaneau udvarias meghajlással. – Különösen akkor, ha az ember gyanús rézveretes táskákkal találkozik az éjszaka közepén. Laurent, legyen kedves, kísérjen el bennünket.
A hatos fülke előtt a szőnyegen egy apró, bársonnyal bélelt fémdobozka feküdt. Vaneau nem nyúlt hozzá kézzel, csupán a sétapálcája csontgombjával fordította meg a tárgyat.
– Látja, Laurent? – mutatott a finom vésetre. – Az új utasunk sokkal jobban sietett, mint amennyire megfontolt volt.